Kritika
Hammer World
Már egy ideje kering a Turulvér neve a hazai black metal undergroundban, mi több már koncerteken
is lehetett a csapattal találkozni, viszont egy bemutatkozó felvétel mostanáig váratott magára.
A bevezetőt jelentő 892 után olyan erővel dörrent meg a zene, hogy nem kis meglepetést okozott,
annak ellenére, hogy már volt, aki előre jelezte az anyag minőségét. A békéscsabai Elysion stúdióban
olyan vaskos, izmos hangzást sikerült elérni, amely nem csak itthon igen ritka, de egy egész sor
külföldi produkciót is maga mögé utasítana. Nem is emlékszem, mikor hallottam utoljára ilyen szépen
megszólaló ritmusgitárt magyar felvételen. Azonban a jó hangzás nem minden, Kulcsár Ádám riffjei is
megérdemlik a figyelmet, csakúgy, mint a ritmusszekció. Orosz Richárd basszusgitáros témáit - ismét
csak a hangzásnak köszönhetően - jól hallani, hozzáteszem, érdemes is odafigyelni rá, mert nem csupán
a gitárt követi vagy a zajszintet emeli. Hasonlóan jól teljesít Kulcsár Gergely is a dobok mögött.
A kvartett nem egy egysíkú aprítást hozott össze, pedig tudom, hogy Szőllősi Balázs, az extrém ének
gazdája számára a gyors zúzás elsőrendű jelentőséggel bír. Jól felépített, gyors black metal riffekkel
felszerelt nótákat írtak, melyeket dinamikus előadásmód keretében tálalnak. Hatásos, harci-hangulatot
keltő dobbevezetővel indul a Pro Patria, de kiemelendőnek találom az A Hős Éneke tételt is nyitó
akusztikus témáival, jó riffjeivel.
Mint ahogy azt a név sejteni engedte, a Turulvér szövegek az ősi magyar pogányság világával
foglalkoznak, többségében magyar, kisebb részben angolul megfogalmazva. Az EP borítója is igényes,
Szol és Uhrin Viktor nevéhez fűződik. Mostanában számos figyelemreméltó black metal anyag született
hazai műhelyekben, és ezek között előkelő helyet foglal el a Turulvér debutáló EP-je, melyet ajánlok
mindazoknak, akik kedvelik az erőtől duzzadó ötletes black metalt.
8/10
Milán Péter
Metal Hammer 2003/07 (#156)