Kritika
Metalnews.hu
Ez a hétszámos EP az egykor pásztói, ma már budapesti Turulvér zenekar első hivatalos anyaga.
(Leszámítva az eddigi egyetlen demójukat, amit tavaly készítettek el.)
A csapat pogány black metalban utazik, amit nem csak az ősmagyar témakörben mozgó szövegek tesznek értékessé,
hanem az anyagon hallható muzsika minősége is.
A 892 című intro nyitja a sort nyargaló lovak patáinak csattogásával, riadt emberek kiáltásaival.
Nordikus fekete fém hömpölyög a kettes Imában. Szőllősi Balázs süvölt, mint a fagyos északi szél.
A Pro Patria angol szöveggel szólal meg, és hasonlóan sodró tétel, mint az előbb hallott Ima.
Kulcsár Gergely dobos észveszejtő tempóban tapossa a kétlábgépet. A hős éneke, egy finom gitártémával indít,
majd belép a black metalos őrlés.
Orosz Richárd basszer olyan dolgokat penget a dalban, hogy leesett az állam,
és még az igen komplex, váltásokkal teli Vezérek vezére közben is erőteljesen keresgéltem.
A második angol nyelvű nóta a Meótisz megint csak az őrlésre épít elsősorban,
de a basszusgitár játékára itt is érdemes odafigyelni.
Kulcsár Ádám gitárosnak sajnos nincs sok tere a változatosságra kivétel talán az "A hős éneke" dal,
de a feladatát hiba nélkül oldja meg. Végül az outro (907) hűti le kicsit a felforrósodott pogány vért.
A csúcsminőségű hangzásnak köszönhetően (Elysion Stúdió, Békéscsaba) minden hangszer
tisztán és erőteljesen szólal meg. Nagyon dinamikus. A lemez külső megjelenése egyszerű, de roppant igényes.
Bemutatkozásnak több mint meggyőző a Turulvér EP-je.
Irány nyugat, kalandozó magyarjaim!!
9/10
Ary (Metalnews.hu)