Kritika


Stygian Shadows

Érdekes módját választotta a hazai underground mozgalomban való részvételnek a négytagú Turulvér. Emlékezetem szerint kb. 2 esztendeje mozgolódnak a színtéren, néhány koncertet is adtak már az elkészült dalokból, de csak most látták elérkezettnek az időt, hogy az eddigi nótákból ötöt csokorba kötve elkészítsék bemutatkozó anyagukat, amely nem is demó, mert mind a gyári CD, mind pedig az igényesen megtervezett borító magasan túllépi a demós bandák színvonalát.

Az intróként funkcionáló "892" (ez, és az outro a Hunok-os Zselencz Gábor kompozíciója) után olyan erővel dörrennek meg a gitárok, hogy alig hinné az ember, ez itt bizony egy magyar banda anyaga. Úgy látszik, mostanában a bandák igyekeznek minőségi stúdiót keresni és találnak is, jó példa erre ez az anyag is, amely a békéscsabai Elysion Stúdió falai között készült. Arányos és tiszta hangzás jellemzi a nótákat, még a bőgő finoman adagolt témái is jól megfigyelhetőek, akárcsak a ritmusgitáréi.

Mivel gyors black metalról van szó, egy laikus azt feltételezné, hogy a banda végigszáguldozza a nótákat, de erről szó sincs, hallatszik, hogy érlelték a nótákat felvétel előtt, s bár többségükben vannak a száguldó témák, díszítésként finomabb húrokat is megpengetnek. A névből adódóan nem is foglalkoznak mással a szövegek, mint az ősi magyar pogányság dolgaival és életével. Gondolataikat angolul illetve magyar nyelven megfogalmazva adják elő és az sem volt idáig túl gyakori, hogy érteni lehessen az extrém hangon elkárogott szövegeket, a magyar nyelvű nótáknál ez is egy pozitívum. A művészi színvonalon elkövetett borító méltó párja a daloknak. Figyelemreméltó, hogy mostanában mennyi kiemelkedő black metal anyag született idehaza s a kezdeti ínséges évek után külföldről is mutatkozik érdeklődés a bandák irányában. Remélem a Turulvér is elcsíp valami külhoni szerződést, megérdemelnék.

8.5/10

Fodor László
Stygian Shadows 2003/04 (#8)